10:54

Britt G Hallqvist:
Miért?

Miért hívják a széket éppen széknek?
Miért mondjuk a késre, hogy kés,
és honnan tudjuk, hogy a boglya boglya?

Ki adott nevet a dolgoknak legelőször?
Ki volt a Névadó?
Ki mutogatott rá mindenre: "Ez kő, ez fű, ez fenyő"?

Talán a dolgokat nem is így hívják igazában.
Talán szomorúak is, hogy nem mondhatják:
"Ne higgyetek a Névadónak' Sokkal szebb nevünk van igazában!"

14:10

11:46

Kosztolányi Dezső:
Őszi reggeli

Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket
üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd
szőlőt, hatalmas, jáspisfényü körtét,
megannyi dús, tündöklő ékszerét.
Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról,
és elgurul, akár a brilliáns.
A pompa ez, részvéttelen, derült,
magába-forduló tökéletesség.
Jobb volna élni. Ámde túl a fák már
aranykezükkel intenek nekem.

16:16

11:07

Varró Dániel:
Maszat-hegyi naptár

Október

Fogynak a nappalok, nyúlnak az esték,
teli pöndörödő levelekkel a fák,
mintha kispriccelt volna a festék,
oly sokszínű lett ez az őszi világ.
És mintha a bőrön ecset kaparászna
arcunk kipirul, belekékül a szánk,
egy piktor az ősz, és nincs neki vászna,
színeket ken ezért maszatolva miránk.

12:05

Jékely Zoltán:
Ametiszt éjszaka

Itt vagy, a szíved hevesen ver,
kattant a zár: ketten vagyunk,
akár az a két ősi ember,
kitől kaptuk lelkünk, agyunk.

Itt vagy, a szívem hevesen ver,
ketten vagyunk, kattant a zár –
mint ama két szép ősi ember,
kit bűnbeesés perce vár.

Szigetre úszunk, ring a bárka,
egy-két csapás, puhán kiköt;
belegázolunk a hínárba.
Jobb, ha lehúzod a cipőd.

Ametiszt-színű éjszakában
nem ismerünk mát, holnapot;
már mentás partot ér a lábam –
messze rúgom a csolnakot.

Testünkre huncut isten ontja
parázsló napja sugarát,
e négy fal itt a horizontja –
Ledobhatod minden ruhád!

09:56

11:54

Buda Ferenc:
Az a város

Az a város: világ, világom.
Elvisz oda olykor az álom,
utcáit, zugait bejárom.

Napja-holdja fejem fölött ég,
s talán itt-ott ráismerek még,
ám a hunyorgó régi házak,
ahol éltem apró gyerekként,
dülöngve mind elcsónakáznak,
múltam vizén árnyuk, ha látom.

Lelkük bolyong az égi fákon.

10:19

Molnár Péter:
Feléd fut minden

Tudod minden nyűgömet,
ismered minden sebem.
Ha reszketek, magaddal takarsz,
magadból adsz, ha éhezem.
Hozzád menekül a gond, a félsz,
feléd fut minden gondolat.
Cserepeim közt
te vagy csak egész.
Megálmodtalak.

14:55